Üzletünk március 30-án, szombaton ZÁRVA tart. Nyitás a Húsvéti Ünnepek után, április 2-án, kedden.

Blog

Garanciális ügyintézés

Garanciális ügyintézés

A garanciáról néhány mondatban

Manapság a vásárlásaink során, a garanciális ügyintézést, mint vásárlási szempontot gyakran helyezzük háttérbe és inkább összpontosítunk az árra vagy a termék minőségére sőt, olykor még az eladó szavaira, mosolyára is jobban odafigyelünk, mint a kiszemelt termék garanciájára. Elvesszük a garanciajegyet, a blokkot, a számlát, talán 1-2 hónapig meg is őrizzük azokat, de később sokszor azt se tudjuk, hogy hova tettük vagy, hogy milyen feltételek vonatkoznak a korábban vásárolt termékünkre. Persze az, hogy a garancia nem egy elsődleges vásárlási szempont az valahol érthető, hiszen ha vásárolunk valamit, nem szívesen gondolunk arra, hogy a megvett termék idő előtt tönkre megy, de mégis mindenki találkozik olyan esettel, amikor ez bekövetkezik.

Sokszor lehet hallani, hogy az okos és előrelátó vásárló, mindenre gondol. Ahogy bevezetésemben írtam többek között ma már nagyon odafigyelünk és érzékenyek vagyunk az árra vagy például az adott üzlet távolságára. Az internet segítségével perceken belül több bolt árát képesek vagyunk összehasonlítani és tudjuk kiválasztani a számunkra legkedvezőbbet. Továbbá figyelünk a szállítási időre, olvassuk a korábbi vásárlók értékeléseit, törekszünk a környezettudatosságra.

Vajon ha felállítanánk egy sorrendet a vásárlási szempontok között, akkor mi kerülne előre és mi lenne a sor végére? Hova kerülne a garancia, és a garanciális ügyintézés?

A véleményem az, hogy a második-harmadik helyre kellene helyeznünk, szorosan az ár után. Ha például egy termékhez később is tudunk hozzájutni 1-2 nappal, akkor is megéri olyan helyről beszerezni, ahol biztosítva vagyunk afelől, hogy a termék tönkremenetele esetén (természetesen garanciális ügyintézési időn belül) megfelelő módon kezelik a problémánkat.

 

Ehhez fontos tudni, hogy minden üzletnek, webshopnak meg van a maga ügyintézési mechanizmusa, szokása. Sokszor egy kiskereskedőnek meg van kötve a keze, mert ne felejtsük el, hogy mögötte általában áll egy importőr és sokszor az utóbbi garanciális ügyintézési elvét kell átvennie az adott üzletnek. Továbbá fontosnak tartom megemlíteni, hogy létezik több fajta garancia: van, ami szerelésen vagy javításon alapszik, van, ami pedig cserén. A Remington a csere garancia mellett tette le a névjegyét, vagyis ha a vásárolt termék tönkre megy és ez a tönkremenetel nem a vásárló hibájából történik, akkor egy vadonatúj terméket kap a meghibásodott helyett.

 

Ne felejtsük el, hogy valahol ehhez a témához kapcsolódik a termék minősége. Lehet olykor érdemesebb egy drágább terméket, jobb, ismertebb márkát megvásárolni, mert gyakran ahhoz jobb minőség is társul és az is előfordulhat, hogy egy drágább termék hosszabb garanciális idővel rendelkezik.

Büszkék vagyunk a Remington kiváló minőségére, amelyet jól tükröz az a nagyon kevés darab szám, amennyi termék visszakerül hozzánk „idő előtt”.

Mielőtt befejezném írásomat még egy dologra kitérnék. A garanciális ügyintézéshez általában a vásárlónak saját magának kell visszajuttatnia a megvásárolt terméket az adott üzletbe, ami szintén egy olyan szempont, amit jó észben tartani. Ezt általában megtehetjük személyesen vagy postai úton. Emiatt érdemesebb lehet a belföldi vásárlást előtérbe helyezni. Esetleg érdemes, egy olyan boltot választani, ami könnyen elérhető, mind fizikálisan, mind kapcsolattartási célból.

Összegezve, tehát ha találtunk egy olyan üzletet, ahol meg vagyunk elégedve a garanciális ügyintézéssel akkor érdemes mellette kitartani, még akkor is, ha kicsit drágábbak, vagy kicsit később jutunk a kiválasztott termékhez. Cserébe viszont biztosítva leszünk afelől, hogy bármiféle probléma esetén megfelelő ügyintézésben fogunk részesülni.